Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Gyereknap     

(tanítás nélküli munkanap)     

2024.05.24.    


 

         

Iskolára hangoló

A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola a 2023-24-es tanévben két első osztály indítását tervezi. Fogadják szeretettel a leendő elsős tanító nénik bemutatkozását.
Kocsis-Savanya Imréné
1999-ben végeztem Békéscsabán, a Körös Főiskola tanító szakán, informatika- ének-zene műveltségterülettel, majd 2002-ben, Debrecenben, informatikus könyvtáros-könyvtáros tanár szakon. Pályámat Szegeden, a Gregor József Általános Iskolában kezdtem, ahol két évet kivéve osztályfőnök voltam. 2015-ben költöztünk Mórahalomra, azóta tanítok itt. 2016-tól alkalmazom a Sakkpalota programot, mellyel célom a játékos képességfejlesztés. Fontos számomra, hogy a gyerekek játszva sajátítsák el az ismereteket, megszeressék az olvasást, a zenét, ami kulcs az összetartozás, az egymás iránti tisztelet és tudásvágy felé. Fontosnak tartom, hogy összetartó, egymást segítő közösségé váljon az osztályom.

Németh Mónika
1999-ben végeztem Békéscsabán, a Körös Főiskolán tanító szakon magyar nyelv és irodalom műveltségi területtel. Már a diploma előtt munkába álltam a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában, ahol azonnal megkaptam első osztályomat és azóta már 5 csapatnak lehettem az osztályfőnöke.
2001-ben szereztem meg második diplomámat a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karán gyógypedagógiából, és fejlesztő pedagógiából, hogy a tanulási és beilleszkedési problémáknál is segíteni tudjak, illetve a tehetséges gyerekeket is támogatni tudjam. Diplomamunkámban a játékos tanulásról és fejlesztő játékokról írtam melyeket beépítek a napi munkámba, kibővítve digitális tananyagokkal is.
Célom egy szeretetteljes osztályközösség megteremtése ahol a gyerekek elfogadják, támogatják egymást és közben jól érzik magukat.
Számomra fontos a sok jó élmény és a játékos tanulás!

 

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás