Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

"Szívemben csak gyermekíró maradok én mindig, még mikor vezércikket írok is.”
- Móra Ferenc -
1879-1934

1934-ben a kor legnagyobb prózaírói - Móricz Zsigmond és Tamási Áron szóltak arról a nagy veszteségről, ami Móra Ferenc halálával a magyar iodalmat érte. Móricz először Móra portréját, emberi külsejét idézte. Aztán méltatta Móra egyik nagy értékét, jellegzetes humorát. "…Humorának titka az volt - írja Móricz -, hogy a legfájóbb, a legkényelmetlenebb érzéseket vidám szavakba csomagolva tálalta ki … Angyali dolgokat tudott mondani hivatalából s politikai, társadalmi és emberi bántalmainak mélységéből. Gyöngyöket szólott, és csiszolt drágaköveket hullatott… Elment, és vele eltűnt a magyar irodalomból egy eredeti, sajátlagos, meghatóan őszinte s megilletően ragyogó magyar szín.”
Tamási Áron arról vallott, hogy Móra halálával a magyar újságírás lett a legnagyobb vesztes. "Sokan, sőt sergen olvastuk ezeket az ünnepi cikkeket - írja Tamási -, s nekem ilyenkor mindig úgy tetszett, hogy virágos alföldi mezőkön fekszem, s a fejem fölött megjelenik szűrbe öltözve, fején a derű kalapjával, kezében az igazság botjával és a lábán a mese csizmáival Móra Ferenc.” Móra halálával a magyar ifjúsági irodalmat is súlyos veszteség érte. Halhatatlan íróink közül senki sem nevezhető annyira a gyermekek írójának, mint ő.
1879. július 17-én született Kiskunfélegyházán. Amikor Móra született, szülei már három éve földhözragadt szegény emberek voltak. 1876 tavaszán kis szőlőjüket s a bérelt földben kukoricájukat elpusztította a fagy ekkor lett édesanyja, Édesanyja - Juhász Anna - a falu kenyérsütögető asszonya. Édesapja - Móra Márton - szűcsmester volt. Móra Ferenc gyermekkorában a faluszéli szegény gyermekek sorsát viselte. Egyetlen igazi játéka volt: az olcsó körtemuzsika; a többit maga alkotta sárból, agyagból, pipacsból, bogáncsból.
A kenyérkereső munkával is korán megismerkedett. “Akkora lehettem, mint most az unokám, csakhogy én már olyan idős koromban komoly tényezője voltam a Daru utca gazdasági életének.
Móra Ferencet írni-olvasni az édesanyja tanította meg. Télen kis lakásuk ablaka volt a tábla, az édesanyja gyűrűsujja rajta a palavessző. Középiskolai tanulmányait a kiskunfélegyházi gimnáziumban végezte, ahol jelesre érettségizett. Ekkor jelennek meg első írásai is. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte földrajz és természetrajz szakon.
Egy évig Felsőlövőn tanítóskodik, majd 1902 tavaszától a Szegedi Napló munkatársa lett. Ez a város vált szellemi otthonává, írói pályája teljesen összeforr Szegeddel. Itt segítő társak állnak mellette, s 1902-ben feleségül veszi diákkori szerelmét, Walleshausen Ilonkát, s ettől kezdve a családi otthon melege, szeretete Móra pihentetője és erősítője lesz. Panka érkezése után vált igazán teljessé a család. "Előfordult - írta abban az időben Móra -, hogy az egyik kezemmel szíjat hasítottam a miniszterelnök hátából, a másikkal ringattam a kislányomat.”
1904 őszén Tömörkénynek - akihez régóta baráti szállak fűzték -, a városi Somogyi Könyvtár igazgatójának javaslatára a könyvtárhoz nevezik ki. 1913-ban Móra lesz a Szegedi Napló főszerkesztője, majd 1917-ben, Tömörkény halála után a Somogyi könyvtár igazgatója. S közben állandóan írt a fiatal olvasóknak.
1902 karácsonyán jelent meg első önálló műve, Az aranyszőrű bárány című verses népmeséje.1905-ben megismerkedett Pósa Lajossal, s az általa szerkesztett gyermekújságban, Az Én Újságomban 1922-ig több mint ezer írása látott napvilágot. Állandóan írta a fiatal olvasok gyönyörködtetésére a verseket, meséket, történeteket azért, hogy adjon egy kis vidámságot, és minden gyermek szomorúságát elvegye, azét is, “aki csak a bábuja kitört fogát siratja, azét is, akit szalmavackon, fűtetlen szobában a hideg ríkat meg.”
Mórát embersége és haladó szemlélete a világháború és a forradalmak idején példamutató magatartásra ösztönözte. A Szegedi Napló hasábjain hitet tett a béke mellett, elítélte az esztelen vérontást, s mint költő is felemelte szavát: Egy katonával van csak kevesebb, az is véletlen csak, hogy elesett. És csak eggyel több a kis sírhaloma vadszegfű szegett domboldalon, hol annyi élet hervadt el nyílatlan máskülönben: a helyzet változatlan. És messze valahol a front megett egy feszület a falról leesett, váratlan kialudt a lámpafény, megindult a könny két szem szegletén, hogy folydogáljon mindörökre halkan máskülönben: a helyzet változatlan. A Tanácsköztársaság leverése után Móra “jegyes” ember lett, az ellenforradalom feketelistájára került, kivették a kezéből a Szegedi Napló szerkesztését is, s csak Szeged irodalombarát rendőr-főkapitányának köszönhette, hogy tevékenységének nem lett súlyosabb következménye.
A 20-as évek második felére jut el írói pályájának delelőjére. 1927-ben, 48 éves korában hat kötetben adják ki műveinek gyűjteményét. Híres történelmi regénye, az Aranykoporsó 1932-ben jelent meg. Ez volt az utolsó nagyobb írói vállalkozása.
Talán sohasem született volna meg ez a szép történelmi regény, ha nem lett volna Móra régész is, a régmúlt korok kultúrájának tudós vallatója. Az ásatások során napfényre kerülő ősrégi karperecek, nyakékek, edények nyomán Móra fantáziájában egész kultúrák éledtek újjá, és bennük a régmúlt korok emberi életét is el tudta képzelni minden gondjával, bajával, örömével együtt. A régészkedés gyakran nemcsak ősi sírok és települések maradványainak feltárását eredményezte, hanem újabb és újabb írói témákat is adott számára. Mert a régészet leleteinél még jobban érdekelte a mai ember, az ásatásban segédkező alföldi kubikosok, napszámosok, kiskunok élete. Elbeszélget velük, tanítja őket egy kis régészetre, neveli őket egy kicsit nagyobb emberi öntudatra, a világ dolgaiban való eligazodásra. Látja elmaradottságukat, megmosolyogja furcsaságaikat, de mindig szeretettel, megértéssel ír róluk.
Már a betegség ostromolja testét, amikor cikksorozatot ír az alföldi törpebirtokosok nyomorúságáról, a Földhözragadt Jánosok nélkülözéseiről. Demokratikus újságíró pályájának méltó záradékai voltak ezek a riportok. A betegség közben mintha összpontosított támadást intézne szervezete ellen. 1933 nyarán a karlsbadi fürdőn keres gyógyulást, ahol valamikor Arany János is kúráltatta magát. A nyarat követő ősz és a tél már a betegséggel való reménytelen küzdelmével telik el. 1934. február első vasárnapján még cikke jelenik meg a Magyar Hírlapban, de négy nap múlva, 1934. február 8-án már halott.

Összeállította: Szécsiné Szécsi Katalin