Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Magyar Diáksport
Napja

2024.09.27.



 

         

Kötélugrás diákolimpia országos döntő

AKIKRE NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK, avagy ÚJ GENERÁCIÓ A KIVÁLÓ ELŐDÖK NYOMÁN
Június 1-2-án, Nagykanizsán DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐN vehetett részt iskolánk 21 kötélugrója.
Erre a versenyen csak a megyei versenyek érmesei szereztek indulási jogot, így nem csak népes, de igen erős mezőnyben kellett helytállni.
Első nap a felsősök (III_IV. kcs.) versengtek a minél jobb helyezésekért. Nekünk „B” kategóriában 2,
„A” kategóriában 4 versenyzőnk, meg 3 párosunk állt rajthoz ezen a napon.
2024 Diákolimpia Bajnoka címet szereztek SZALAI SZABINA és SZÉLPÁL ADORJÁN páros gyakorlatukkal. E bajnoki cím mellett, még 4 ezüst, 3 bronzérem és 2 pontszerző (4-6.) helyezés lett a miénk.
Második nap az alsósok, az I-II. korcsoportosok versenye zajlott, köztük 15 Mórás kisdiákkal.
12 versenyzőnknek sikerült érmet is szerezni, többségüknek nem is egyet.
5 Diákolimpia Bajnoka cím lett mórahalmié.
Párosban BÁN KÍRA és KÓSZÓ VIKTÓRIA gyakorlatával és összetettben, egyéniben VARGA ÁDÁM gyorsaságiban és összetettben, ill. MARTYIN ZÉTÉNY gyakorlatával volt a legjobb.
Az 5 bajnoki cím, aranyérem mellett még 4 ezüst és 10 bronzéremet, valamint 4 pontszerző (4-6.) helyezést szereztünk. Kiválóan helyt álltak a kicsik, pedig sokuknak ez volt az első országos versenyük.
Versenyzőink és helyezéseik:

EGYÉNI „A” kategóriában (30 mp – 90/180 mp gyorsasági – gyakorlat):
IV.kcs.: 2. SZÉLPÁL ADORJÁN (5.-3.-2.)
            5. SZALAI SZABINA egyéni (5.- 4.-5.)

III.kcs.: 8. LABONCZ NAOMI (14.-8.-5.)
             12. PAPP JÁZMIN (19.-18.-4.)

II.kcs.: 3. FARKAS REBEKA LOTTI (8.-7.-3.)

I.kcs.: 1. VARGA ÁDÁM (1.-x-2.)
           2. MARTYIN ZÉTÉNY (3.-x-1.)
           3. TANDARI GELLÉRT (2.-x-3.)
           4. KORDA LILI (5.-x-4.)
           7. FARKAS FLÓRA (12.-x-3.)
          12. VARGA ODETT (13.-x-8.)
          13. BÁN KÍRA (15.-x-9.)
          15. KOMLÓSI DORKA (16.-x-12.)

EGYÉNI „B” kategóriában (gyorsasági-gyakorlat-összetett):

III.kcs.: 13. FEKETE FANNI (30.-3.)
              16. MELEG EMMA (39.-5.)
                - SZALMA NOÉMI (2.-x)

II.kcs.: 4. SZABÓ IZABELLA (3.-5.)
          22. TURU SÁRA (16.-17.)
             - TANDARI KINGA (31.-x)

I.kcs.: 20. KÓSZÓ VIKTÓRIA (28.-12.)
              - SZALMA VIKTÓRIA (5.-x)

PÁROS versenyben (gyorsasági-gyakorlat):

IV.kcs.: 3. SZALAJ SZABINA – SZÉLPÁL ADORJÁN (4.-1.)

III.kcs.: 3. LABONCZ NAOMI – FARKAS REBEKA LOTTI (8.-2.)
             5. PAPP JÁZMIN – SZALMA NOÉMI (9.-3.)

II.kcs.: 4. KORDA LILI – SZABÓ IZABELLA (9.-3.)
           14. SARRÓ VANESSZA – TURU SÁRA (16.-10.)

I.kcs.: 1. BÁN KÍRA _ KÓSZÓ VIKTÓRIA (2.-1.)
           3. FARKAS FLÓRA – VARGA ODETT (5.-4.)
           4. KOMLÓSI DORKA – SZALMA VIKTÓRIA (8.-3.)

Iskolánk kötélugrói a két nap során összesen 6 Bajnok-i címmel 6 arany, mellett 8 ezüst és 16 bronzérmet szereztek, valamint 6-szor oklevelet vehettek át 4-6.helyezésért. Az érmet nem szerzők is nagyszerűen szerepeltek, hisz a sokszor 30-40 fős mezőnyben a legjobb 10-be mindenki befért legalább egy versenyszámban. GRATULÁLUNK!
Felkészítők: Balogh Nóra, Farkas-Csamangó Dalma, Martyin Lászlóné
Büszkék vagyunk kötélugróinkra, hálásan köszönjük a felkészítők munkáját!

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png   teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png  

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás