Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Téli szünet
2024.12.21-
2025.01.05.

 


 

         

Diákolimpikonjaink Magyar Bajnokok lettek

Április 10-én, a Páros és Formációs Országos Bajnokságnak nem csak résztvevői, de házigazdái is voltunk. A Móradombi Sportcsarnokban már szombat este szorgos munka folyt, edzők, szülők lelkes, kitartó munkájának köszönhetően került minden a helyére a másnapi versenyre. Sok mórahalmi szálláshely a versenyre érkezőkkel volt tele szombat este, akik közül sokan a fürdőbe is ellátogattak, a város vendégszeretetét élvezve.


Az ország 12 városából közel 200 ugróköteles érkezett Mórahalomra, hogy páros és formációs versenyben összemérje tudását, hogy „2022 Magyar Bajnoka” címet, érmet, oklevelet szerezzen.
Háromféle verseny zajlott 5 korcsoportban. Előbb a páros-, majd a formációs-, végül a kínai hajtásos versenyre került sor. A legtöbben mindhárom versenyben érdekeltek voltak, így 9 órán át kellett a legjobb teljesítményt nyújtani.
Gyorsasági versenyszámokban, zenés szabadon választott gyakorlatokkal és a legjobb összetett eredményekkel lehetett dobogóra állni.
A verseny színvonalát jelzi, hogy nem volt olyan egyesület, akinek ne lett volna érmes helyezettje.


A Mórasuliból 18 versenyző állt rajthoz, 9 párost, 5 csapatot és 4 kínai hajtásos párost alkotva.


Versenyzőink legtöbbje épp most lépett magasabb korcsoportba, azaz korcsoportjuk legfiatalabbjai voltak, de így is kiválóan teljesítettek, 43 megmérettetésünkből 31-szer a top 10-ben végeztünk, szereztünk 1 Magyar Bajnok címet, 8 érmet (1-3. helyezés) és 12 oklevelet (4-6. helyezés).


Részletes eredményeink: PÁROS VERSENY: 2x30 mp dupla – 2 fős zenés gyakorlat – összetett

Mini kcs.: Bali Kata Sára 1.b – Kákonyi Luca 3.b 5. – 5. – 5.

Gyerek kcs.: Pintér Dóra – Szablár Boróka 5.a 7. – 7. – 6.

Laboncz Naomi – Papp Jázmin 3.a 10. – 11. – 12.

Joó Regina 3.a – Szalma Noémi 3.b 16. – 8. – 13.

Hoffmann Nóra – Meleg Emma 3.b 18. – 14. – 18.

Serdülő kcs.: Szalai Szabina 6.b – Szélpál Adorján 6.a 2. – 1. – 1. „2022 Páros Magyar Bajnoka”

Sólya Laura – Szablár Luca 7.a 14. – 7. – 10.

Rauch Kitti 6.a – Szabó Luca 7.b 8. – 13. – 11.

Bagi Fanni – Budai Eszter 6.b 15. – 14. – 15.

FORMÁCIÓS VERSENY: 4x30 mp gyorsasági – 4 fős zenés gyakorlat – összetett

Mini: Bali Kata Sára – Kákonyi Luca – Korda Lili 1.b – Szalma Noémi 5.

Gyerek: Gercsó Anna – Hajdú Nóra – Pintér Dóra – Szablár Boróka 5. – 2. – 2.

Hoffmann Nóra – Laboncz Naomi – Meleg Emma – Papp Jázmin 6. – 6. – 7.

Serdülő: Ábrahám Sára – Sólya Laura - Szablár Luca –

- Szalai Szabina – Szélpál Adorján 2. – 2. – 2.

Bagi Fanni – Budai Eszter – Rauch Kitti – Szabó Luca 6. – 4. – 5.

KÍNAI VERSENY:

Gyerek: Laboncz Naomi – Papp Jázmin 7.

Serdülő: Szalai Szabina – Szélpál Adorján 4.

Bagi Fanni – Rauch Kitti 9.

Sólya Laura – Szablár Luca 10.


Martyin Lászlóné


Gratulálunk tanulóinknak kiváló teljesítményükhöz, szorgalmas kitartásukhoz, köszönjük mentoraiknak Martyin Lászlóné Dettinek és Farkas-Csamangó Dalmának fáradhatatlan, áldozatos munkáját!

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png   teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png  

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás