Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Gyereknap     

(tanítás nélküli munkanap)     

2024.05.24.    


 

         

A „Bátrak ligája” bajnokai

Iskolánk meghívást kapott a Honvédelmi Sportszövetség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársággal együttműködésben szervezett országos versenysorozatának a „Bátrak ligája” makói futamára.
Már a részvételi lehetőség is nagy jutalom volt a kiválasztott 6 fiúból és 1 lányból álló csapatnak, de ahogy közeledett a megmérettetés, egyre erősödött bennünk az eltökéltség, hogy tovább jussunk az országos döntőre. Ehhez a 11 hasonlóan elhivatott csapatból a legjobbnak kellett lenni a 10 versenyszám összesítése után.
Az első próbánk egy igazi akadálypálya leküzdése volt, a végén ügyességi feladatként patkódobással. A célba dobó feladat elég nehéznek bizonyult, de Tóth Lea első patkója rátekeredett a cél karóra, amivel óriási előnyt szereztünk.
Második kihívás egy villám tájfutó pálya volt, ami természetesen nekünk nem volt teljesen ismeretlen sportág. Nagy koncentrációt igényelt, de sikerült a leggyorsabban teljesíteni.
Következtek a technikai kihívások, a lézer pisztoly és kispuska lövészet, valamint a mozdulat és reflex gyorsaságot mérő vívó próba ledes falra. Ezek is jól sikerültek, hiszen előtte napokban Zsombi (Zsiga Zsombor) apukája légpuskás lövészetre hívta meg a csapatot, ahol megtanulhatták a célzás technikáját.
A falmászást már nagyon vártuk. Arra azonban senki sem számított, hogy egyetlen lány csapattagunk Lea mászik fel a leggyorsabban. Ennek a csodájára járt minden szervező is, hisz az egész mezőnyben nem volt nála gyorsabb.
A távirányítós tank vezetése szerencsére a robotika szakkörösöknek nem jelentett gondot, aztán a többiek is megküzdöttek a dombra vezetésével, egy-két borulás után.
A váltóversenyen lovagolni kellett falóval, kardot tartva, kellemetlen akadályok között. Majd Zsombi végig cipelt a hátán mindenkit a pályán, hogy aztán őt visszavigyék egy mentőzsákon a többiek.
A tapadókorongos íjászatban is a legjobbaknak bizonyultunk, pedig még nem próbáltuk előtte.
Az ergométer technikája nem ment azonnal, de erőből itt is a legjobb időket teljesítettük. A támaszos függeszkedésnél Lea megint legyőzte a fiúkat is!!!
A legvégén még egy szellemi teszttel kellett megbírkózni II. Rákóczi Ferenc életéből és munkásságából.
Az eredményhirdetés egyre izgalmasabb lett, amikor visszafelé hirdetve még mindig nem mondták a csapatunk nevét. Óriási öröm tört ki belőlünk, amikor megtudtuk, hogy nyertünk. Ez azt is jelenti, hogy tovább jutottunk az országos döntőre, ami június 7-én Budapesten lesz. A dicsőség mellé még iskolánknak nyertünk sportszercsomagot 500ezer Ft értékben, amit később fogunk megkapni.
A csapat tagjai: Tóth Lea (7.a), Zsiga Zsombor, Márton Gergely, Dobó Attila, Mangó Zoltán, Szalai Márton, Bubori Kartal 8. b osztályos tanulók. Felkészítő: Szerencsiné Csamangó Jusztina
Képek, videók és hírek a versenyről: https://www.facebook.com/honvedelmisport.hu/

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás