Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Gyereknap     

(tanítás nélküli munkanap)     

2024.05.24.    


 

         

Foci csapatunk országos döntőbe jutott!

Csongrádon rendezték meg valamennyi korcsoport számára a diákolimpiai labdarúgó megyei döntőket. Iskolánk két korcsoportban is érdekelt volt, hiszen az 5-6. osztályosaink, illetve a 7-8. osztályosaink csapata is bejutott a legjobb 4 csapat közé. Ne siessünk ennyire előre, mert mind a két csapat megérdemli, hogy írjunk az előzményekről is. Időrendben haladva először Ruzsán a körzeti döntőn kellett helytállni csapatainknak.

A 7-8. osztályosoknál a körzeti versenyen 8 iskola nevezett! Csapatunk veretlenül jutott a legjobb négy csapat közé, ahol folytatva jó szereplésüket megnyerték a körzeti döntőt. Következett a megyei elődöntő, ahol Kistelek-körzet győztesével Balástyával találkoztak. Az elődöntőn sem volt kérdéses, hogy ki fog utazni Csongrádra, hiszen 9:0-ra magabiztos sikert aratva kerültek a megye legjobb négy csapata közé.

Következett a megyei döntő Csongrádon. Csapatunk a házigazda Csongráddal játszottak 3:3, majd büntetőkkel már a döntőben voltak. A másik ágról Szeged-körzet győztese került a fináléba. A döntő igazi szoros összecsapást hozott, melyet végül 3:2-re a mieink nyertek. Irány az országos döntő 2016.06.10-12. Miskolc.

A győztes csapat tagjai: Guczi Ádám, Szabó Richárd (kapusok), Nyíri Máté, Rutai Richárd, Megyeri Soma, Pál István, Nagy Kristóf,Kiss Martin (csapatkapitány) Szakmai stáb: Révész Gábor, Vojnics Zelics, Ördögh Géza.

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás