Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Gyereknap     

(tanítás nélküli munkanap)     

2024.05.24.    


 

         

Magyar Kultúra Napja

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását,de idén ünnepeljük a költő születésének 225. évfordulóját is. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet pályázatot hirdetett, melyre két kategóriában is neveztek tanulóink.

Az irodalmi és a képzőművészeti feladatra is benyújtottak 4-4 pályaművet,amelyek témája a 20. század első felének irodalmi élete volt Szegeden, illetve Juhász Gyula egy-egy verséhez készíthettek illusztrációt.A 3-3 fős csoportok az irodalmi témájú plakátot hagyományos tecnikával, kézzel írták és rajzokkal illusztrálták ,míg a képzőművészeti kategória résztvevői festett,egyéni munkákat készítettek.
A feladat nehézségét, de egyben szépségét az adta, hogy az 5. és 6. osztályosokból álló gyerekek a pályázatban megjelölt korszakról még nem szerezhettek ismereteket a tanórákon, így a plakátkészítést egy előkészítéssel kezdtük.

A pályázat eredményhirdetésére ünnepélyes keretek között Szegeden került sor a Király-König Zeneiskolában, ahol prózai és zenés ünnepi műsorral emlékeztek meg a Himnusz megírásáról. Az ünnepi műsor közben adták át az elismeréseket,amelybő kiderült, hogy 12 településről érkeztek be pályaművek.Meglepetésünkre mind a négy plakátunkat díjazták, hiszen 3. helyen végzett a Szaniszló Emma,Kiri Ramóna,Elek Georgina(József Attila:Altató)

Megosztott 2. helyezett lett: Király Adél, Porcachiu Alexandra, Pópé Eszter József Attila: Mama,és Farkas Zsanett,Tanács Barbara,Dobó Anita Ablak az irodalomra című plakátjukkal.

1. helyen a Kiss Noémi, Ádok Anna Hajnalka, Tóth Adél alkotta csapat végzett (5.a) az Irodalmi (l)étlap című munkájukkal.
Felkészítő tanáruk:Madarászné Weinrauch Ivett.

A beérkezett 70 illusztráció közül Kiss Noémi Juhász Gyula :Nyár című verséhez készített festménye az előkelő 4. helyezést érdemelte ki.Felkészítő tanára:Koisné Kőrösi Rozália

Madarászné Weinrauch Ivett

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás