Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Ballagás

2024. 06. 22.


 

         

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

A Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói nyerték a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjét.

(Szolnok, 2015. április 25.)

Ahogy az első helyezést elért csapat tagjai látták:

Ezzel a versennyel már alsóban próbálkoztunk kisebb-nagyobb sikerekkel.

Ebben a tanévben azonban a sok-sok tanulásnak és felkészítésnek köszönhetjük a csodálatos eredményt, hogy megnyertük a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjét.

A döntőre április 25-én, szombaton került sor Szolnokon. Reggel 6.00-kor indultunk, és a szolnoki főiskola hatalmas épületében versenyeztünk. A megnyitó egy óriási előadóban volt, utána pedig nagy izgalommal vártuk az elméleti feladatokat. Ez után következett a kiselőadás, amit minden csapatnak a lakóhelyével kapcsolatos hungarikumról kellett tartani. Mi a szürke marha húsát választottuk. Utána az eredményhirdetésig logikai játékokkal játszhattunk.

Végül az eredményhirdetés következett, amin egymás kezét szorongatva vártuk a hírt. Mikor meghallottuk, hogy elsők lettünk, majdnem elsírtuk magunkat. Felkészítő tanárunk el is sírta magát az örömtől. Sok ajándékot kaptunk.

Köszönjük Murányi Gabriellának, Szécsi Zoltánnak és a szüleinknek a támogatást.

Márki Noémi, Talmácsi Bori, Zagyva Rebeka 6. b osztályos tanulók

A felkészítő tanár gondolatai

Ebben a tanévben októbertől indult a Curie Verseny 3 levelező fordulóval. Ezt az akadályt ügyesen vették a lányok, ezért meghívást kaptak a 2015 februárjában Szentesen megtartott regionális fordulóra. Ott az 5-6. osztályosok mezőnyében 2. helyezést értek el. Mivel pontszámuk az országos összesítésben a 6. lett, ezért újabb lehetőséget kaptak a szolnoki országos döntőn. Az elméleti felkészülés az 5- 6. osztályos természetismeret tananyag mellett a levelező fordulók témáiból (környezetvédelmi jeles napok, levegőszennyezés, méltányos kereskedelem, Bükki Nemzeti Park, hungarikumok, tavak) állt, illetve kiselőadással kellett készülni, melynek témája egy lakóhely környéki hungarikum.

A kiselőadás jól sikerült, aminek a végéről a szürke marha szalámis kóstoló sem maradhatott el.

S az eredményhirdetés? Nagyon felemelő volt. Először azt tudtuk meg, hogy a csapat kiselőadása első lett. Az összetett verseny eredményhirdetésén aztán tovább izgulhattunk. 27 csapat közül, minket szólítottak utoljára, hiszen ott, azon a szép napon tanítványaim nagyszerű teljesítményt nyújtva első helyezést értek el.

Egy verseny megnyeréséhez persze szerencse is kell, de a szerencse csak akkor talál ránk, ha becsületesen felkészülünk, szorgalmasan, kitartóan, olykor az akaraterőnk határait is próbára téve, végig járjuk azt az utat, ami a tudás birodalmába vezet.

 

 

Murányi Gabriella

felkészítő tanára

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás