Magyar Diáksport
Napja
2024.09.27.
Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Ehhez kapcsolódóan az iskola diákjai megtekinthettek egy rövid kisfilmet, amelyből számos érdekességet és a megzenésítéshez kapcsolódó Erkel Ferenc idézetet ismerhettek meg. Ezúton is köszönjük Balogh Zoltán, Lakatos Koppány kollégák és Sánta-Sikala Sarolta 7.b osztályos tanuló közreműködését!
Erdélyi Mariann tanárnő irányításával az alsós osztályok kiállítással készültek eme jeles napra. A 2.c osztály, valamint a 3-4. évfolyam magyar költők verseit másolták le és ezekhez, valamint népdalokhoz és népmesékhez készítettek illusztrációkat, címert és hungarikumokat rajzoltak.
Az ügyes, kreatív alsósoknak köszönhetően a felsős osztályok előtt is lehetőség nyílt, hogy az osztály kedvenc versét kidíszítve egy nagy lapra felírva elhelyezzék az aulában sorakozó alkotások között.
Koisné Kőrösi Rozália tanárnő a 120 éves mórahalmi templomról tett ki rajzokat, valamint egy templomtörténeti faliújságot készített Barmos Györgyről, a térség meghatározó jelentőségű plébánosáról.
Mészárosné Liptai Laura tanárnővel a 2. szünetben népdalokat énekelhettek, a 3. szünetben pedig moldvai körtáncot járhattak a kicsik és a nagyok.
Köszönjük mindenkinek, aki színesebbé tette a diákok számára a mai napot!
Gila Adrienn