Magyar Diáksport
Napja
2024.09.27.
A Tömörkény István Gimnázium által hirdetett természettudományos vetélkedőn járt iskolánk 3 fős csapata 2023. december 5-én.
A Budai Eszter, Helmeczi Barbara, Ilia Dóra 8.b osztályosokból álló trió a 29 jelentkező csapatból szeretett volna bejutni a hat legjobb közé, ez most nem sikerült. A mezőny első harmadában végző lányok azonban pozitív élményekkel zárták a versenyt.
A szegedi gimnáziumban zajló verseny első fordulójában Google Űrlapos feladatmegoldás volt, amire így emlékeznek a lányok:
„a legjobban a biológiás anatómia feladatok tetszettek,
a legnagyobb fejtörést egy szerkesztésileg és tartalmában is komplex biológiás feladat okozta,
kémiából, fizikából számítási feladatokat kellett megoldani, míg földrajzból Magyarország nemzeti parkjai körül forgott a kérdezősködés”.
A végére maradt, hogy napokkal később megkérdezzem Tőlük, hogy „mi volt a legjobb élményetek a versennyel kapcsolatban”?
Szinte egyszerre válaszoltak a lányok, az, „hogy ott lehettünk!” Igazi gyógyír volt ez a néha megfáradt felkészítő pedagógus lelkének.
Szép volt lányok! Köszönöm, hogy „elvittetek erre a versenyre”!
Murányi Gabriella
biológiatanár