bbbA Curie Környezetvédelmi Emlékverseny regionális fordulóját február 27-én rendezték meg Szentesen, ahol ismét kiváló eredményt értek el iskolánk tanulói.
Az 5. osztályban már sikeresen szereplő csapat összetételén idén sem változtattunk, a 6. osztályos Nagy Hanna, Pancza Laura és Papp Albert vállalta újra a megmérettetést. A területi döntőre vezető út három levelező fordulón át vezetett, amelyek során a diákok elmélyíthették tudásukat többek között a Duna–Dráva és az Őrségi Nemzeti Park értékeiről, valamint a talaj-, víz- és levegőszennyezés kérdésköréről.
A gondolkodtató, sok kutatómunkát igénylő feladatok során a csapat tagjai kitartóan dolgoztak, és sikeresen vették az akadályokat, így jutottak el a szentesi területi döntőbe. A döntőben feladatlap kitöltése és egy kísérlet elvégzése várt rájuk. A verseny végén ugyan kissé bizonytalanul hagyták el a termet, mert úgy érezték, nem sikerült minden tudásukat maradéktalanul megmutatniuk. Az eredményhirdetés azonban minden kétséget eloszlatott: a 19 induló csapat közül a Mórasuli csapata szerezte a legtöbb pontot, így az első helyen végzett. Arra még várnunk kell, hogy ez az eredmény országos döntőbe jutást is jelent-e, de a diákok teljesítménye már most is büszkeségre ad okot.
Hálásan köszönöm tanítványaim kitartó munkáját és lelkes felkészülését és szívből gratulálok ehhez a szép sikerhez.
Murányi Gabriella
felkészítő tanár