A „Földünkért világnap” alkalmából az Alföldi ASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum két fordulós vetélkedőt szervezett 7-8. osztályos tanulók részére. Iskolánkat a Pataki Annamária 8.a, Tóth Kornélia, Oltványi Tamás 7.a-sokból álló csapat képviselte.
Az első fordulóban a 2025-ös év élőlényeiről kellett online feladatlapot kitölteni, ami a tanulók elfoglaltsága miatt kicsit nehezen jött össze, de teljesítményük alapján bekerültek a csapatot a jelenléti fordulóra, ahová egy 2025-ös év élőlényét bemutató plakátot is kellett készíteni. Kornélia a csapat „festőművésze”, azonnal tudta, hogy az év emlősét, a magyar szöcskeegeret szeretné a plakáton megjeleníteni. Természetesen nemcsak a festménnyel készültünk, hanem környezetünk fafajainak, terméseinek, környezetünk állatainak és azok koponyájának valamint madarainak felelevenítése is megtörtént.
A második jelenléti fordulóra Szeptember 21-én került sor. A Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban kezdődött a vetélkedés, ahol a csapatok bemutatták plakátjaikat. Annamária fantasztikusan prezentálta a Mórasulis plakátot.
Ezután következett a Technikum csemetekertjében a kreatív, játékos verseny.
Az ügyességi feladatok, mint a „fűrészelős”, íjászkodó, célbalövős, valamint a rövid idő alatt elvégzendő szövegértési és matematika feladatok kifogtak a csapaton. Ennek ellenére Tamás nagyon büszke volt, hiszen a légpuskával célbalövő feladatnál övé volt sok-sok tanuló próbálkozó után az első találat.
Végül a 17 csapatból a 10. helyet sikerült megszerezni. Az eredmény nem szegte a csapat kedvét hiszen a gyönyörű verőfényes őszi napon „az érdekes feladatok, mint a matematika, a madárhangok felismerése, a lövészet, az íjászat, a szabad levegő, az érdekes drónos bemutató és a finom rétesek” (Annamária szavait idézve) miatt kellemes élményként marad az emlékezetünkben ez a délután.
Annamária, Kornélia, Tamás, hálásan köszönöm a munkátokat, gratulálok a teljesítményetekhez!
Murányi Gabriella
a Zöld Levelecske Szakkör vezetője