Az ÁLLATVÉDELMI TÉMAHÉT Rónay György versével indult a Mórasuliban szeptember 29-én hétfőn. Iskolánk valamennyi közössége állatvédelmi fejtörőkkel, állati legekkel hangolt a témahétre. Hiszünk abban, hogy a felelős állattartás nem csupán gondoskodás, hanem kapcsolat, csendes egymásra hangolódás két élőlény között. A szeretet itt nem szavakban, hanem tettekben mérhető: a tiszta vízben, a megfelelő eledelben, az időben elvitt állatorvosi vizsgálatban, a rendszeres mozgásban és a figyelmes jelenlétben.
A hét további napjain többféle programból válogathatott ki-ki a kedvére.
Macskaeledelt gyűjtöttünk a szegedi Oxigén Állat- és Környezetvédelmi Alapítványnak, amit ezúton is hálásan köszönünk az adományozó tanulóknak, szülőknek, nagyszülőknek és kollégáknak.
Kibicikliztünk a Nagyszéksós-tóhoz, ahol a kilátóban dr. Molnár Gyula ornitológus mesélt a kiszáradó szikes tó életciklusairól, miközben a csatornában látható, távcsövekkel „közelre hozott” madarakban gyönyörködtünk. Köszönjük a program létrejöttét a Kapocs Népfőiskolának, Kovács-Tanács Istvánnénak és Makra Emőke tanárnőnek.
A 6. évfolyam néhány 5-es tanulóval kiegészülve Völgyesi-Pataki Veronika tanárnő szakmai irányítása mellett részt vett az Állatvédelmi Projekt Kihívásában. A malackát formáz gyerekek és pedagógusaik így nyilvánították ki egyetértésüket azzal, hogy „Hisznek az állatvédelem-pedagógiában! A jövő állatbarátai a mai osztálytermekben nőnek fel. Az állatvédelem-pedagógia a gyermekek számára a természettel és az állatokkal való kapcsolat mélyítését jelenti. Általuk megtanulhatjuk a fenntartható és empatikus életmód alapjait, melyekre a jövőnk épülhet.”
Az ÁLLATVÉDLMI TÉMAHÉT megkoronázásaként minden tanuló állatbarát hős útlevelet kapott, melyben érdekes, értékes információk, jó tanácsok, kedvezményes állatkerti belépésre és vásárlásra jogosító kuponok is voltak, köszönet érte!
Színes, tartalmas, cselekedtető módon ünnepeltük az ÁLLATVÉDELMI TÉMAHETET.
Bízunk benne, hogy erősítettük tanulóinkban, hogy „a felelősség ott kezdődik, ahol a szándék valódi gondoskodássá érik. Amikor nem csak szeretni akarjuk az állatot, hanem megérteni is: mi a jó
neki, mi teszi boldoggá, és mit jelent számára az, hogy mi vagyunk az otthona.”
Köszönjük az adományokat, az aktív közreműködést a programelemek megvalósításában.
Murányi Gabriella
programfelelős