2026. április 17-én a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola 7. évfolyamának tanulói négy kísérő pedagógussal Budapestre látogattak, hogy részt vegyenek a Magyarság Házában szervezett rendhagyó irodalomórán.
A csoport kora reggel indult útnak, hogy a fővárosi kirándulás során más programokra is jusson idő. A vonatról leszállva elsőként a Margitszigetre látogattunk, ahol kellemes sétát tettünk a hűs fák alatt, elfogyasztottuk tízórainkat, miközben gyönyörködtünk Budapest panorámájában és a Duna látványában.
Ezt követően a Magyarság Házába vezetett utunk, ahol egy interaktív, rendhagyó foglalkozáson vettünk részt. A program során megismerkedtünk a külhoni magyarság történetével, valamint azokkal a történelmi eseményekkel és folyamatokkal, amelyek következtében számos magyar nemzetiségű ember más országok állampolgárává vált.
A vasútállomás felé sétálva körbejártuk a Parlament épületét, és beszélgettünk az út során látott nevezetes épületekről, azok építészeti stílusáról és legfontosabb jellegzetességeiről.
Uzsonnánk elfogyasztása után felszálltunk a vonatra, és megkezdtük utazásunkat Szeged felé. A hazafelé vezető úton a gyerekek megosztották egymással, hogy számukra mi volt a kirándulás legemlékezetesebb élménye. Beszélgettünk arról is, hogy a magyarság nem ér véget az országhatároknál, hiszen számos országban élnek magyar közösségek. Ezek közül néhánnyal hamarosan személyesen is megismerkedhetünk az erdélyi kirándulásunk során.