2026. október 19-én délután ismét szeretettel fogadtuk nyugdíjas, de ma is rendkívül aktív egykori kollégáinkat.

A találkozót a 3.a osztályosok Idősek napi műsora nyitotta meg. Köszönjük a gyerekeknek és tanítónénijüknek, Varró Mónikának a kedves, színvonalas műsort és a felkészítést!

Az ünnepi percek után a beszélgetésé és az élménybeszámolóké lett a főszerep.

Régi kollégáinktól megtudhattuk, milyen mozgalmasan telnek a nyugdíjas éveik. Az unokázás mellett többen sportolnak, van, aki új hobbiba kezdett, sőt, egyikük zongorázni tanul. Jó volt hallgatni a visszaemlékezéseket, felidézni az együtt töltött éveket. Sokszor mosolyogtunk, nagyokat nevettünk a régi történeteken, de akadtak megható pillanatok is, amikor bizony könnyek gyűltek a szemünkbe.

Az asztalra ezúttal is sok-sok finomság került, amelyek nagy részéről nyugdíjas kollégáink gondoskodtak. A házi sütemények mellett jóízűen folytatódtak a beszélgetések, az emlékek felidézése, és szinte észre sem vettük, milyen gyorsan elszaladt a délután.

Jó volt látni, hogy bár az évek telnek, a régi kapcsolatok, a közös emlékek és az iskolához való kötődés megmaradnak. Reméljük, hogy mindenki kellemes élményekkel és feltöltődve tért haza, mi pedig már most örömmel várjuk a következő találkozást!