A fent említett zenekarral nagyon szoros barátságot ápol a mórahalmi együttes, hiszen vezetőjük, Czirok Zoltán ott bábáskodott a mi zenekarunk megalakulásakor még 1994-ben. Az elmúlt évek alatt sokszor segítettük egymást a hiány-szólamok kiegészítésére, de a szakmai tapasztalatcsere is folyamatos a két karmester között. Számtalan közös fellépésen, kölcsönös vendéglátáson vagyunk túl, ezért sok az ismerős zenész. Rajtunk kívül a Makói Magánzeneiskola Fúvószenekara és a Szentes Városi Fúvószenekar volt meghívott vendég, ezért igen családiasra kerekedett a koncert.
A hangulat végig pazar volt. A gyönyörű, verőfényes délutánra összesereglett kisteleki közönség az iskola udvarán hallgathatta a négy zenekar előadását, melyet forgószínpad szerűen, felváltva tartottunk. A darabokat – igazi vendéglátóhoz illően – a hazai zenekar tapsa kísérte, mellyel egy karneváli hangulat alakult ki.
A koncert alatt megfogalmazódott bennem egy gondolat. Hogy lehet az, hogy közel kétszáz zenész úgy tudja egymást hallgatni, hogy egy pici irigység, szakmai féltékenység sincs közöttük? Pedig a mi maroknyi, 30 fős zenekarunk mellett ott volt a 60 fős makói zenekar, tele konzissal és főiskolással! Talán a négy karmester jó, szinte baráti kapcsolatának köszönhetően? Nem tudom. De tény, hogy bennünket éppen olyan lelkes tapssal kísért a másik három zenekar, mint ahogyan mi is végigtapsoltuk az éppen előadó csapat műsorát. És már azt beszéltük közben, hogy milyen partitúrát szeretnénk elkérni, hogy a következő Újévi Koncerten előadhassuk.
Ott ülve a sok fúvós között azt éreztem, hogy nagyon jó helyen vagyok. Örömzene, taps, nevetés fogott közre és fantasztikus érzés volt. Ilyenkor nem bánom, hogy holnap iskola, fáradtak leszünk, kicsit leégtünk a napon. Mert jó érzés a fúvószenekarban játszani, megteremteni valami igazán vidám, értékes dolgot és részese lenni a közös sikernek.
Hiszem, hogy minden tag a MAMI Fúvószenekarában ugyanilyen büszke volt a csapatra, mert megérdemeljük!
Vastag Csaba Rózsa