Már többször írtam tanárként, „tudósítóként” iskolánk életéről. Most, mint izguló, elfogult édesanya szeretném megosztani néhány gondolatom.

Kezdem az elején! Mikor Szalai Krisztián, - fiam harsonatanára - először elárulta, hogy valószínűleg István lesz az egyik szólista az Újévi Koncerten. Nagyon örültem! Megtiszteltetésnek éreztem, hogy bíznak a gyermekemben annyira, hogy egy ilyen „feladatra” kiválasztották. Természetesen titokban tartottuk! Egyszer csak, hallottam, hogy elkezdte gyakorolni a darabot. Kérdeztem Tőle, ezt miért is fújja, mire a válasz az volt: ”Szólista leszek”! Úgy érzem „titoktartásból” mindketten jelesre vizsgáztunk! ;)

Megkezdődött a felkészülés időszaka, majd igen gyorsan elérkezett a december 27. Innentől napi szinten próbált a zenekar, természetesen Vele is. Az első alkalom furcsa volt István számára, de ahogy teltek a napok, egyre otthonosabban kezelte a „feladatát” és elérkezett a főpróba. Kezemben a telefonnal minden egyes hangnál, talán még jobban koncentráltam, mint Ő. Tudtam, minden gyengébb részt, amiken úgymond „túl kellett” lenni. Visszahallgatva, kiértékelve megbeszélték Krisztiánnal, mire figyeljen még jobban. Azt gondolom, az előadásra teljesen beérett a produkció!
Büszke voltam, nagyon! Hisz hosszú út vezetett idáig….Köszönetet kell mondani Vastag Istvánnak, aki betette a műsorba ezt a műsorszámot is! Köszönet Szalai Krisztiánnak, aki a mestere és a mindennapi „műhelymunkát” végzi Vele. Köszönet a Zenekarnak, hisz minden egyes pillanatban nagyon figyeltek Rá, ezzel is segítve a sikerét!
Azt hiszem sokkal nehezebb hallgatni a gyermekemet, mikor szakmabeli vagyok. És a gyermeknek is sokkal nehezebb teljesíteni. Bár a szaktudással tudjuk segíteni, de ilyenkor elsősorban az ember szülő és nem tanár ...

Farkas Jácinta