Az elmúlt hónapokban már annyiszor írtam arról, milyen is a versenyen lenni, mi szükséges a jó szerepléshez, stb. Azonban arról még nem esett szó, hogy ezt hogyan élik meg gyermekek! Valóban jó érzésekkel tölti el Őket a versenyzés és az arra való felkészülés?
Úgy döntöttem, megkérdezem a véleményüket! A kérdéseim a következők voltak:
Mikor láttad először a „választott” hangszered?

Mikor kezdtél hangszeren játszani?

Szeretsz-e új darabokat tanulni, unalmas-e a sokáig, sokszor játszani a darabokat?

Milyen versenyezni, illetve a színpadon játszani?

Mit üzensz a Kicsiknek?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket voltak az interjúban. Volt, aki rutinosan, – szinte felnőttként – válaszolt, és volt, aki az igen- nem válaszokat részesítette előnyben. Megpróbálom összegezni és megosztani Önökkel!
Talmácsi Luca: Kiskorában, Medgyesegyházán látott először zongorát, Édesanyja szüleinél. Sokszor hallgatta testvérét Borit, és feltűnt Neki, milyen szép hangja van a zongorának. Édesapja szerint a zongora az, amin a legtöbb dolgot el lehet játszani, ezért döntött mellette. Szerinte a verseny jó, mert akkor végre meg lehet mutatni, mit is tud valójában, azonban kicsit rossz is, mert sokszor izgul. Szerencsére izgalmát le tudja győzni azzal a technikával, hogy a zongora-terembe képzeli magát, és akkor már minden „rendben van”. Az eredményhirdetést mindig kíváncsian várja, mert akkor mások is véleményezik játékát, nemcsak a tanára. Az új darabokat többnyire akkor szereti már játszani, mikor megtanulta.
A Kicsiknek pedig azt üzeni, olyan hangszert válasszanak, aminek nagyon tetszik a hangja, mindig járjanak be a zeneórákra, és ha hiányoznak, akkor otthon gyakoroljanak többet.
Masa Kristóf: Mikor először találkozott a zongorával, nem nagyon tudta mi az. Elsős kora óta játszik a hangszeren, többnyire Édesanyja biztatására szokott csak gyakorolni. Versenyre azért szeret készülni, mert az felszabadítja, azonban rossz, mert többet kell dolgozni. Az új darabokat szereti és szerinte mindig nagyon szépek is, amiket tanul. Ő a verseny előtt nem érez izgalmat, de mikor már ott van, akkor nagyon izgul, bár mindig jó érzéssel tölti el a szereplés, mert akkor csak Rá figyelnek.
A Kicsik számára üzeni, csak olyan hangszert válasszanak, ami tetszik. Készüljenek versenyekre is, mert megéri még úgy is, hogy sokkal többet kell ilyenkor gyakorolni.
Ruzsics Szilárd: A klarinét, mint hangszer akkor tetszett meg Neki, mikor egy Anyák-napi ünnepségen hallotta Milánt fújni. Ekkor döntött úgy, lecseréli a furulyát erre –a számára- még most is igen nagy hangszerre. A versenyre való készület kíváncsisággal tölti el. Kicsit izgul, főleg mostanában, mert most sokkal nagyobb a „tét”, mint régen. Jó érzés számára a színpadon állni, hiszen sokan hallgatják, de fontos az is, hogy Édesanyja, Húga és Mamája is ott legyen a közönség soraiban és természetesen Pista bácsi is.
Az óvodásoknak pedig azt üzeni, ha elkezdenek hangszeren játszani, semmiképp ne hagyják abba, mert nagyon jó hangszeren játszani.
Gigacz Milán: Édesanyja segítségével választotta a klarinétot, kb. két éve játszik rajta. Naponta minimum fél órát gyakorol. Mindig nagyon várja a versenyeket, a kedvence, ha új darabokat tanulhat. Azonban a hosszas felkészülés, időnként unalmassá teszi számára a sokszor játszott műveket. A verseny napján kocsival szoktak érkezni a helyszínekre. Édesanyja mellett Mamája és Papája is mindig elkíséri. Pista bácsival befújnak, feltérképezik a termet. Szinte sose fél a színpadon, nagyon tetszik Neki, hogy sokan látják. Azonban az eredményhirdetéskor időnként izgul.
Azoknak, akik még nem választottak hangszert, azt üzeni, a klarinétot válasszák, mert az jó hangszer!
Szalai Márton: Harmadikos kora óta játszik tenoron. Ő is először furulyázott, majd trombitázott. Szeret új darabokat tanulni. A versenyekre azért jó készülnie, mert akkor ki van tűzve egy cél, amiért lehet gyakorolni. Szerinte a fújás sokkal izgalmasabb, mint az eredményhirdetés, mert bármikor el lehet téveszteni, ha nem koncentrál jól.
Kicsiknek természetesen a trombitát, vagy a tenort ajánlja, és az üzeni, ne izguljanak, mert akkor kevésbé rontják el a darabokat.
Tanács Ábel: 4 évesen már látott tenort, de csak 9 évesen kezdte fújni. Természetesen a furulya és trombita tanulmányok után. Ő is az új darabokat részesíti előnyben. Izgalmat érez a versenyeken, hisz idegen helyen, idegen emberek előtt kell játszania. Kettesben kell koncentrálni a zongorakísérővel. Sokkal jobban szereti a megszokott környezetet. Öröm számára barátok, ismerősök előtt játszani.
A Fiataloknak azt üzeni, bátran válasszanak nagyobb hangszereket, hisz egyszer úgyis belenőnek. Fontos, hogy a tanárt is megnézzék, hogy szimpatikus legyen. A gyakorlást pedig ki lehet bírni.
Dobi István Lajos: Bátyját látta harsonázni, már 1-2 éves korában. Bár szülei trombitára íratták be óvodás korában, de kitartott amellett, hogy harsonázhasson, így 9 évesen hangszert váltott. Ha versenyre készül, sokkal többet kell foglalkoznia a gyakorlással, le kell mondania a telefonozásról és gépezésről is. Jó érzés számára a színpadon lenni, mert ha nagyon jól fúj, nagy tapsot kap, és akkor tudja, hogy a közönségnek is tetszik, amit csinál. A versenyekre azért szeret járni, mert sokkal jobban fejlődik a tudása. Eredményhirdetéskor, csak „nagy versenyeken” izgul.
Hangszerválasztási tanácsai pedig ezek voltak: „Ne azért dönts egy hangszer mellett, mert a barátod is azon játszik, hanem azért mert tetszik! Sok új barátot szereztem a rézfúvós tanszakon. Először minden nap csak kicsit kell gyakorolni, majd ha megerősödött a száj, tüdő, egyre többet.”
Ennyi volt a „Gyerekszáj” ebben a hónapban, remélem a következő számban folytatjuk azokkal a versenyzőkkel, akik ezután fogják megméretni tudásukat!

És végül, de nem utolsó sorban egy újabb sikerről is szeretnék beszámolni! Klarinétosaink Szabadkán voltak a Femus által szervezett nemzetközi versenyen, ahol Ruzsics Szilárd 2. díja, Gigacz Milán pedig 1. helyezést ért el.
Gratulálunk!!

Farkas Jácinta

Mórahalmi Tükörkép 2016. április