És most ne csak a koncertről, hanem a zenekarról is essék néhány szó!
a 2014-es évben ünnepelte fennállásának 20 éves évfordulóját.
A 25 éves város ünnepi hetének „nyitányaként” nagyszabású koncertet tartottak. Tekintsünk egy kicsit vissza erre a jubileumra!
„… a karmester beint: a magányos hangszerek hirtelen egymásra találnak, egymásba szeretnek- és megszólal a Zene. Élet születik….” (Müller Péter)
Olvashatjuk a mottót Nógrádi Zoltán polgármester úr köszöntőjében, melyet a zenekar ünnepi könyvkiadványának bevezetőjében írt. Majd méltatta az elmúlt két évtized szakmai fejlődését, mely a művészeti oktatás alapjaira épül. Természetesen a zenekar nem csak a környező települések állandó fellépője , hanem az országban és a határokon túl is kivívta magának a tiszteletet. Végül bizalmát fejezte ki, hogy még hosszú évtizedeken keresztül az Utánpótlás zenekarral együtt megtartják azt a lendületet, családias légkört, melyben öröm zenélni! Akár kezdőknek, vagy már tapasztalt művészeknek is.
Vastag István karmester úr emlékezett a „régi időkre”, felidézve Ördögh Imre bácsi szavait, aki sok-sok éven át zenész társaival életben tartotta a fúvószenei kultúrát.
„Szeresd mindig, s ápold a dalt és a zenét, Mint szívednek igaz hű szerelmét.
Ne hagyd el, ha öröm és bánat ér Téged, Mert zenével, s dalolva könnyebb az élet!”
Visszaemlékezésében 1942-től méltatta a város fúvószenekari múltját, a levente zenekart, majd az úttörő zenekart. Természetesen Balogh Lajos bácsi és Bodor Imre bácsi neve sem maradhatott ki az emlékezésből, hisz Ők voltak, akik mindent megtettek azért, hogy a zenekar újra életre kelhessen. Szinte életük utolsó percéig aggódtak szeretett zenekarukért.
Köszönetet mondott a város vezetésének az támogatásért, mellyel hozzájárul az együttes működéséhez.
A nagyszabású koncertre mindenki kapott meghívást, aki a 20 év alatt valamilyen formában részese volt a zenekar éltének.
Szűcs Nóra fuvolaszólójával indult a hangverseny. A harsonások a Trombon dreams-t játszották. A klarinétszólót Slobodan Balac mutatta be, aki 2007-ben is vendége volt már a fúvószenekarnak. Majd egy filmet vetítettek, ami ízelítőt adott a 20 év hétköznapjaiból a kezdetektől napjainkig.
Ezek után következett a köszönetnyilvánítás. Sokan álltak és állnak anyagilag, erkölcsileg, szakmailag az együttes mellett. Nógrádi Zoltán polgármester úr, Csikota József és Czirok Zoltán karnagyok.
A hangverseny folytatásában a trombitások előadásában Trumpet fiesta című darab hangzott fel. Ezt követte Vittorio Monti Csárdása, melyet a klarinétosok szólaltattak meg. Ezt Szalai Krisztián vezényelte, aki nagy segítséget nyújt azzal, hogy az Utánpótlás zenekarban neveli a „kicsiket”. Természetesen a tuba szólam sem maradhatott ki a szólisták közül, ők a Basszisták polkáját játszották. A Fascinating drums egy igazi örömzene, melyben az ütősöknek jut a vezető szerep. Ez volt a következő műsorszám. Máté Péter: Zene nélkül mit érek én…című dalát Vastag Csaba Rózsa énekelte.
Végül felcsendültek a kedvenc indulók is, lezárásaként ennek a csodálatos, emlékekben gazdag estének.
Azt hiszem egy közösséget - akár kicsi, akár nagy- a kitűzött célok, ünnepek, ünneplések mozgatnak és tesznek élővé! Bízva a vezetők és a tagok lelkesedésében, elszántságában még remélhetőleg hosszú évekig fogja szebbé tenni a város ünnepeit, rendezvényeit a Fúvószenekar!
Mórahalmi Tükörkép 2015. február
Dobiné Farkas Jácinta