A helyi zenekar életében fontos állomás érkezett el, 150. évfordulójukat ünnepelték. Rajtunk kívül egy olasz és egy másik horvát zenekart hívtak meg, hogy közös muzsikálással tisztelegjünk ezen jeles esemény előtt.

Annyit tudtunk, mielőtt útnak indultunk volna, hogy 2 komoly koncerttel kell készülnünk. Pár napot ezért előzőleg Kunfehértón töltött a zenekar, hogy a szólamok összecsiszolódjanak, a hangzás kitisztuljon. Szokás szerint este még átjátszottuk a darabokat, majd éjjel buszra szálltunk.

Első utunk a Krka Nemzeti Parkba vezetett. Éppen az első Sinj-i látogatásunk alkalmával hódítottuk meg a szintén ismert Plitvicei tavakat, így sokunkban idéződtek fel a régi emlékek. Krka kicsit más. Lehet, hogy kisebb, de semmiképp sem nyújt kevesebb élményt. Szabadon bejárható, a tóban lehet fürödni, és akár el is tévedhet az ember. Beszédbe elegyedtünk egy helyi idős bácsival, aki elmesélte, hogy nemrégen ő még itt legeltette a marháit. Érdekes volt hallani, mára már ugyanis teljesen kiépült a park.

Délután szerencsésen megérkeztünk Sinj-be, elfoglaltuk a szállásunkat, majd vacsora után többen körbenéztünk a városban, hogy mi változott az elmúlt évek alatt.

A séta során felidéződtek régi emlékeink az Alkáról. Mórahalmon bizonyára kevesen hallottak még Sinj legnagyobb eseményéről, ami több évszázados múltra tekint vissza. Tulajdonképpen az egyetlen fenn maradt középkori lovas ügyességi versenyről van szó, amit 1715 óta minden évben megrendeznek megemlékezésképpen az oszmán-törökök feletti győzelemről. Egy 160 cm magasra függesztett kötélen lógó, több részre osztott fém gyűrűbe kell egy 3 méteres (!) lándzsával beletalálni – vágta közben. És nem mindegy, melyik részbe sikerül – ha sikerül. 3 alkalommal lehet próbálkozni, és csak született Sinj-i férfiak, megfelelő, 18. századi jelmezben vehetnek részt a küzdelemben.

Egykoron történelmi személyiségek is képviseltették magukat a versenyen, manapság pedig minden alkalommal jelen van a horvát államfő is.

Az Alka, mint a leírásokban olvashatjuk, több, mint egy helyi ünnepség. Horvátország egyik legrégebbi és legfontosabb hagyománya. Országszerte közvetíti a televízió, amelynek első kirándulásunk alkalmával mi is részesei lehettünk.

Idén megtapasztalhattuk az előkészületeket, a város izgalmát az eseménnyel kapcsolatban. Az Alka a város főutcáján zajlik. Jóval előbb felszórják homokkal, elkészítik a pályát és itt gyakorolnak a fiatalemberek. A zenekarosok is készülnek a felvonulásra. Elmondják, hogy hiába többedik alkalommal masíroznak majd végig augusztus első hétvégéjén ugyanazon az útvonalon, ugyanazon a rendezvényen, ezt nem lehet megunni, az érzés leírhatatlan. Verseny, körmenet, hagyományos viselet, tradicionális étkek és hamisítatlan jó hangulat. És az üzenet: az egységes alapszabály értelmében a fair play és a részvétel fontosságának hangsúlyozása.

Péntek reggel csapatunk egy része az előző napi utazás és túrázás fáradalmainak kipihenésén fáradozott, míg mások várost néztek, vagy megmártóztak a helyi egykori olimpiai uszodában. Este került sor az ünnepi felvonulásra, majd a 4 zenekar koncertjére az ún. Alkarski dvori-n. Különös hangulata van az ilyen eseményeknek ezekben a mediterrán városokban, a fúvószene komoly hagyományokkal rendelkezik, a közönség lelkes.

Mi pedig sajnos vagy szerencsére évről évre ugyanazokkal a tapasztalatokkal térünk haza. Szerencsére, mert mindig sikerül olyan műsort vinnünk, ami a hallgatóságnak tetszik. Ezúttal az itthon Rúzsa Magdi feldolgozásában népeszerű, egyébként horvát számot, a Gábrielt énekelte a helyiek anyanyelvén Vastag Csaba Rózsa a zenekar kíséretében, amely kitörő sikert aratott. És sajnos, mert évről évre szembesülünk azzal, hogy más országok zenekarai, akik hozzánk hasonlóan amatőr módon, hobbiból muzsikálnak, milyen hangszerparkokkal rendelkeznek. Mindig keserű a szánk íze és azon tűnődünk, milyen hangzást tudnánk elérni mi, ha olyan trombitáink, klarinétjaink, fuvoláink lehetnének. Igyekszünk, igyekszünk, de azért minden igyekezet kevés a továbblépésre egy bizonyos szint után. Élmény látni ezeket a félprofi és profi hangszereket és egyben fájdalmas is.

A jól sikerült koncert után az ilyenkor szokásos közös vacsora következett, majd néhányan, akiknek régről vannak ismerőseik Sinjben felidéztük a múltat.

Szombaton Splitbe kirándultunk. Természetesen nem hagyhattuk ki a megmártózást a kellemes sós tengerben, majd délután városnézésre vittek bennünket vendéglátóink. Többen jártunk már a Dioklecianus Palotában 2004-ben, de sokan most jöttek velünk először. A történelem, a monumentalizmus keveredése azzal, hogy a falak között, az apró ablakok között még most is laknak, élnek emberek, akik ragaszkodnak ehhez a környezethez – lenyűgöző.

A kikötőről megtudtuk, hogy ott állomásoztak a hajók a jugoszláv háború idején, melyekről lőtték a történelmi belvárost.

Este ismét koncert következett, ezúttal már csak mi léptünk fel – egy hosszabb műsorral. Lelkes közönségünk volt ismét, most a város egy másik pontján.

A finom vacsora után még megbeszéltük az élményeinket a helyiekkel, biztosítottuk egymást afelől, hogy a 2 zenekar közötti kapcsolatot ápolni kell.

Hazafelé úton fáradtan, élményekkel telve, pecsenyére sült bőrrel megállapítottuk, hogy együtt nem csak zenélni, de kirándulni, szórakozni, problémás helyzeteket megoldani is jó! Isten tartsa meg jó szokásunkat. Köszönjük Vastag Pistinek, hogy ide is elvitt bennünket!

Masa Andrea