A kiírás szerint gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában várták a jelentkezőket. Az előre meghatározott program szerint minden csoportnak egy kortárs szerző darabját kellett műsorra tűzni, illetve szabadon választott további 2-3 darabot.
Rendkívül nagy várakozás előzte meg az eseményt, amit az is mutat, hogy 26 együttes nevezett be az ország minden tájáról, valamint külföldről is.
Iskolánkból a „kiszenekar” a gyermek kategóriában, a „nagyzenekar” pedig ifjúsági kategóriában mérettette meg magát.
A kicsik fennállásuk óta először indultak fúvószenekari versenyen, ezért nagyon lelkesen és izgatottan készültek arra, hogy a nemzetközi zsűri előtt megmutassák, mit is tudnak. A minél jobb teljesítmény érdekében ún. felkészülési tábort szerveztek, ahol az idő java részét szólampróbákkal és összpróbákkal töltötték. Fontos a sok gyakorlás, illetve az egymásra hangolódás, az együttműködés szempontjából.
A nagyok az utolsó 2002-es csorvási fesztivál óta nem szerepeltek ilyen rangos zenekarok közötti versenyen, így ők is felfokozott hangulatban töltötték a felkészülés időszakát.
Bár táborozni nem mentek, a Homokháti Sokadalmon tartották a „főpróbát” a versenyre, ahol a jelenlévők hallhatták – láthatták, milyen szépen összeért a zenekar, milyen tisztán csendülnek fel a szólamok.
Egy ilyen versenyen nem csak a többi zenekarral való összehasonlítás, az egymáshoz viszonyítás a cél. Sőt. Elsődlegesen a zenészek önmaguknak igyekeznek bizonyítani, saját együttesükből kihozni azt a maximumot, amit adott szinten lehetséges.
És akkor magáról a versenyről. Csongrád, Kiskunmajsa, Budapest, Salgótarján, Érd, Nagybecskerek, Kaposvár, Nyergesújfalu – pár település, ahonnan érkeztek versenyzők. Az első napon a gyermek kategória versenyzői adták elő programjukat, utánuk következtek az ifjúságiak. Balatonföldvár adott helyet a rendezvénynek, a nagyon impozáns Bajor Gizi Közösségi Ház nagytermének színpadán zajlottak a produkciók. A rendezvény a közönség számára is nyitott volt, így a zenekarok is belehallgathattak egymás koncertjébe, megfigyelve ezzel, mások mit hogyan szólaltatnak meg.
Eredményhirdetésre a felnőttek versenye után került sor. A szakmai zsűri értékelése alapján a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola Utánpótlás Fúvószenekara Gyermek Kategóriában Szalai Krisztián karmester felkészítésében 2. helyezést ért el, a „nagyok”, tehát a Művészeti Iskola Fúvószenekara pedig Vastag István vezetésével 3. helyezést.
Bár már a helyezések is önmagukért beszélnek, meg kell jegyezni, hogy az igazi eredménye a versenynek a 2 együttes önmagához mért produkciója. Rendkívül összeszedett, egységes, tiszta hangzással szólaltak meg, melyet a zsűri szóbeli értékelése során külön kiemelt! Öröm volt hallgatni, hogy képesek fejlődni, mindig tovább és továbblépni, hogy mindkét zenekarban vannak lehetőségek és tesznek is azért hogy ezt megmutassák!
Nagyon szép teljesítményt nyújtottak tehát az együttesek. A verseny, a verseny hangulata pedig további jó teljesítményre, még színvonalasabb produkciókra ösztönzi a zenészeket, melynek eredményét Önök is hallhatják majd következő fellépéseiken.
Masa Andrea