Úgy gondolom, hogy a Fúvószenekar magyar estje mindenki számára kellemes utazást jelentett a zene világában.
A koncert további meglepetéseket is tartogatott nemcsak a közönség, de a zenekari tagok számára is. A vendégkarmesterek dirigálásával ismert és kevésbé ismert dallamok csendültek fel. Vittorio Monti örök darabját Ördög Mihály „tanítvány” „mesterével” Vastag István karnaggyal együtt vitte sikerre.
Az est az örömzenélésről szólt. Látszott és érződött, hogy a Fúvószenekar tagjait nem csak a kötelesség tartja össze, hanem az igazi barátság, egymás személyének és tehetségének tisztelete, a művészet iránti alázat. Mindezt jól példázta, hogy a közösség díszoklevéllel jutalmazta Masa Attila, Tóth-Szeles Attila tagokat, akik l5 éve, ifj. Árva Bélát, Szalay Krisztiánt és Vastag Cs. Rózsát, akik 10 év óta erősítik ezt az egységet.
Az utánpótlás zenekar játéka ismét elvarázsolta a közönséget, s a büszke szülőket. Látszik, hogy ők méltó utódai lesznek a „nagyoknak”.
A finálé fergeteges volt. A közönség tapssal kísérte a zenedarabokat. Máté Péter: Most élsz című dala nagy sikert aratott Vastag Cs. Rózsa tolmácsolásában. Az új évre a dal refrénje adhat erőt, útmutatást számunkra, így ezzel kívánok lapunk munkatársai nevében boldog, békés, sikerekben, jó egészségben gazdag új esztendőt Önöknek, a zeneiskola növendékeinek és pedagógusainak pedig további sikereket az országhatáron belül és kívül egyaránt:
„...Most élsz, most vigyázz,hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár...”