Egy minősítő oklevél margójára

„Aranyoskáim, az Allegro-t nézzük meg még egyszer!” 2009. január 03. óta joggal dirigálhat ezekkel a szavakkal karmesterünk a fúvószenekari próbákon. Többünk nem is először.

No de lássuk, milyen úton jutottunk idáig. És hova is jutottunk pontosan?

Ami tény, a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara 2009. január 03-án Fúvószenekari Minősítésen Vastag István vezényletével „B” kategóriában ARANY minősítést ért el. A zsűri tagjai voltak „A Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép-Kelet-Európai Szövetsége WASBE-Tagszervezet” delegálásában Csikota József elnök, illetve Nagy Zsolt és Sztyepán Kuzseja (Lengyelország).

Elöljáróban érdemes tudni, hogy a fúvószenekarok minősülése hazánkban az utóbbi években gyökeresen átalakult. Míg a 2002-es arany minősítésünket az akkori Magyar Fúvószenei Szövetségtől érdemeltük ki, addig jelenleg ezért a címért nemzetközi gárda előtt kellett megmérettetnünk magunkat. Az elvárások, a színvonal jelentős mértékben megnőtt. Ezzel párhuzamosan viszont az oklevél is értékesebbé vált, hiszen a nemzetközisége egyben azt is jelenti, hogy a Föld bármely pontján értelmezhető, mindenütt ugyanezzel a mércével élve ugyanez a szint valóban ugyanezt a minőséget képviseli.

És hogy a „B kategória” is mondjon valamit az olvasónak: D kategóriában Magyarországon ezidáig egyetlen zenekar kísérelt meg minősítést, ezüstöt értek el. C kategóriában indulnak azok a „nagy zenekarok”, ahol a tagok túlnyomó többsége (ha nem mindegyike) profi zenész, konzervatóriumot, főiskolát végzett és részben ebből él. B kategóriában próbálkoznak sokan, akik közt profik és amatőrök is muzsikálnak. Ismerünk olyan szerintünk hozzánk hasonlóan amatőr együttest is, akik „csak” A kategóriában mertek belevágni és ezüst minősítéssel zártak. Vagyis a B kategória ma a gyakorlatban egy erős középmezőnyt képvisel, a hobbi szinten játszó csoportok számára elérhető maximumot.

És a kulisszák mögött:

A zenekar programja évről évre menetrendszerűen alakul. Nyáron elutazunk valahová külföldre, majd hazaérvén ősszel kezd körvonalazódni a „nagy rendezvényünk” programja, vagyis az újévi hangverseny repertoárja. Minden csoportnak megvan a maga évi rendes bemutatkozása, nekünk ez az év második napjára szokott esni. A 2009-es évben aktuálissá vált, hogy ezt a koncertet kössük össze egy minősítő hangversennyel is. Az intenzív felkészülés alkalmat ad arra, hogy ne csak a már 10 éve hűséges és kitartó közönségünknek mutassuk meg, hová fejlődtünk, hanem egy szakmai zsűri is alkothasson véleményt.

Megtörtént tehát a darabok előválogatása. Volt közte, ami már nem csengett teljesen ismeretlenül, volt, amit régóta szerettünk volna műsorra tűzni. És bizony megsúgom, olyan is, amiről nem hittük, hogy képesek leszünk valaha is megcsinálni. De bátrak voltunk, és ahogyan mondani szokás, bátraké a szerencse. No meg szerintem a kitartóké.

Muszáj volt, mert egy minősítésnek meg vannak a követelményei repertoár szempontjából is. Így tehát az egyébként rendszeres péntek esti próbákon túl karácsony másnapjától szilveszterig napi 4-5 óra munkát irányzott elő nekünk a karmesterünk, Vastag Pisti. Az első időszakban a szólamok külön-külön gyakorolták a maguk kis fújnivalóját és az este végén meghallgattuk, mire jutunk együttesen. Később, miután kitisztultak a hangszercsoportok, mindenki technikailag tökéletesítette játékát, az összhangzáson volt a hangsúly. Embert próbáló feladat a színpadunkon muzsikálni, ugyanis egyetlen helyszín, ahol zenélés közben egyáltalán nem halljuk a többiek játékát. Nem lehet a fülünkre hagyatkozni, figyelni, ki mikor hol milyen tempót vesz fel, nem tudunk alkalmazkodni egymáshoz, stb. Marad tehát a karmesterre való koncentrálás. Ami azért egy minősítés kapcsán még jól is jöhet, mivel külön értékeli a zsűri, hogy a zenekar és a karmester mennyire működik együtt. Nos, mi minden esetben kénytelenek voltunk …

Ahogyan teltek-múltak a napok, kezdett egyre megbízhatóbban összeállni a program. Mindannyiunkon érződött, hogy felmérte a vállalkozás súlyát, hogy tisztában van azzal, a cél közös, ez a MI ügyünk. És ha szabad így fogalmaznom, elsősorban saját magunknak szerettük volna bebizonyítani, hogy képesek vagyunk nemzetközi B kategóriában sikert elérni. Meg tudjuk csinálni!

Ilyen hangulatban és ilyen belső motivációval küzdöttük tehát végig a próbákat és készültünk a minősítésre. Ezúttal a másodikai újévi koncert egyfajta főpróbája is lett a nagy harmadikai megmérettetésnek.

Szerencsére az érdeklődés ezúttal sem maradt el, ezúton is köszönjük lelkes közönségünknek a kitartó támogatást. Nagyon igyekeztünk Őket kellemes estéhez juttatni, ami a taps formájában megnyilvánuló visszajelzéseik alapján sikerült is. Remélhetőleg a nézőtéren nem volt érzékelhető nagyon a feszültség, ami bennünk zajlott. Természetesen a minősítésbe benevezett darabok eljátszása után a hangulat oldódott, egyre felszabadultabbak lettünk. Miután pedig Csikota József értékelte eddigi teljesítményünket, és elismerésül átadta az oklevelet arany minősítéssel, igazi örömzenét hallhattak a kedves érdeklődők. Sajnos csak ők, akik ott voltak, az esemény ugyanis arra mégsem lett érdemes, hogy a helyi tévé stábja felvételt készítsen róla … Tehát aki kimaradt, örökre lemaradt!

A koncertre meghívást kapott természetesen az országból több fúvószenekar-vezető is. Ezek a szakemberek a záró vacsorán dicsérő szavakkal illették a produkciót. Ez legalább akkora elismerés nekünk, mint a zsűri minősítése. Motiváció arra, hogy a megkezdett úton érdemes mégtovább haladnunk. A kihívásokat vállaljuk fel, mert képesek vagyunk együtt, egymásért dolgozva még sok hasonló szép eredményt elérni!

Masa Andrea

(Mórahalmi Körkép 2009. április)