Isztrián jártunk

Bizonyára sokan emlékeznek Önök közül arra, hogy tavaly októberben egy rövid időre a Mórahalmi Alap­fokú Művészeti Iskola Fúvószenekara és településünk vendége volt Lovran város Fúvószenekara Horvátor­szágból. Az akkori nagy sikerű fellépést követően nyil­vánosan is visszahívták a helyi (illetve a kisteleki) ze­nekart idén tavasszal egy nagyszabású nemzetközi fú­vószenekari fesztiválra az Isztriai-félszigetre.

A találkozóra 2000. május 12. és 14. között került sor, így - a meglehetősen nagy távolság miatt - május 11­én éjfélkor indultunk útnak a kisteleki id. Vándor Ru­dolf Fúvószenekarral, hogy most először együtt mutas­suk meg, mit tudunk. Ezt az alkalmi egyesülést egy "maratoni" próba előzte meg (kb. 4 órán át tartott), köz­vetlenül az indulás előtt. Az együtt muzsikálás az út folyamán egyáltalán nem okozott gondot, hiszen hason­ló stílusú a 2 zenekar, szinte azonos repertoárral. Emel­lett pedig ismeretes, hogy a 2 együttes évek óta jó vi­szonyban van egymással.

Az emeletes busz 60 főnyi lelkes és izgatott zenésszel csütörtök éjjel hagyta el Mórahalmot. Pénteken 13 óra körül érkeztünk Medveja-ba, ahol vendéglátóink elszál­lásoltak bennünket. A roppant meleg idő és a kimerítő utazás után a csapat örömmel vetette bele magát az Ad­riai-tenger hűsítő habjaiba. Fantasztikus élményt jelen­tett ez sokunk számára, hiszen először láthattuk és érez­hettük a tengert a maga tisztaságával és persze sóssá­gával. A frissítő fürdőzés után elfoglaltuk szálláshelye­inket, ami a tengertől kb. 5 percre esett gyalog (a kem­ping szinte a tengerparton épült, festői környezetbe), majd megvacsoráztunk és az első bemutatkozó fellépés következett Lovran város főterén este 9-kor. Itt találkoz­hattunk először a szintén vendég olasz zenekarral és a számunkra már ismert vendéglátó együttessel. A han­gulatos előadásokat a szálláshelyen egy közös ismerke­dési est (éjszaka) követte, ahol a már kialakult barátsá­gok mélyülhettek (a horvát együttes tagjaival), illetve újak szövődhettek az olaszokkal.

Másnap (szombat) délelőtt ugyancsak Lovran fő­terén egy 1 órás szereplés következett, majd ebédig jutott idő arra, hogy Józsi bácsival (aki magyar származású helyi idegenvezető, a csoport vezetője volt) egy kicsit "szétnézzünk" a vendéglátóink tele­pülésén. Gyönyörű történelmi és földrajzi neveze­tességekkel ismerkedhettünk meg ezalatt a rövid idő alatt. Délután pedig ugyancsak Józsi bácsi irá­nyításával Rijekában jártunk, és megtudhattunk az egykor magyar érdekeltségű hatalmas kikötőváros­ról minden apró részletet. A híres iparváros egy egészen más oldalát mutatta be nekünk, amely leg­inkább természeti szépségekben bővelkedik.

A rendkívül zsúfolt programba azért még így is be­lefért (természetesen!) egy délutáni fürdőzés, majd este

újabb megmérettetés várt ránk: Opálija legnagyobb szál­lodájában, a Hotel Exelsior kristálytermében adott nagy­szabású koncertet a 3 zenekar. Mindegyik együttes me­rőben más stílust képviselt (Függetlenül attól, hogy alap­vetően fúvószenekarokról van szó), így nagyon válto­zatos műsorral szolgálhattunk a helyi közönségnek. A sikeres fellépést egy újabb hosszúm nyílt éjszaka kö­vette, az ismerkedés pedig folytatódott. (Akadtak olya­nok is, akik az éjszakai fürdőzést választották.)

Az utolsó nap délelőttjére felvonulást terveztek a he­lyiek, amihez remekül kedvezett az időjárás. Először Opátijá-ban "menetelt le a tengerhez" a 3 zenekar kü­lön-külön, majd buszra szálltunk és a vendéglátó Lov­ran városába utaztunk. Itt viszont a 3 együttes eggyé olvadt, így kb. 200 ember élt együtt a zenével. Játszottuk az itthoniak által már oly jól ismert Szamosmenti-indu­lót, valamint a horvátok és az olaszok által kiválasztott 1-1 indulót az övéik közül. Minden bizonnyal a kistele­kiek is egyetértenek velünk abban, hogy ez volt a 3 nap egyik legizgalmasabb fellépése. És egy kis ízelítő e rövid idő hangulatából: Amikor indultunk volna vissza a szál­láshelyre ebédelni, a horvát és az olasz zenekar legna­gyobb meglepetésére mi még egyáltalán nem szálltunk fel a buszra, hanem mi orális egyeztetés után felvettük a hangszerünket és 2 általunk kiválasztott kedvenc in­dulót kezdtünk játszani, leginkább saját magunk szóra­koztatására, minden karmesteri irányítás nélkül. Hihe­tetlen megdöbbenés tükröződött a másik 2 csapatról, mi magunk pedig felszabadultan muzsikáltunk. Sajnos rö­vid, de annál mozgalmasabb kirándulásunk során utol­jára! Az ebédet sebes csomagolás követte, hogy az in­dulásig még egyszer megmártózhassunk a hullámok­ban, mely sokunk szívéhez nőtt ezalatt a röpke 3 nap alatt. Délután kb. 6 órakor búcsút vettünk a parttól, a helyiektől, a szállástól és töméntelen mennyiségű él­ménnyel (és fényképekkel) gazdagodva fájó szívvel vet­tük utunkat hazafelé. Másnap kora reggel bágyadtan pillantottuk meg kis városunkat, majd az érkezés után mindannyiónkra nehéz feladat várt: szóban elmesélni mindazt, ami a hét vége során velünk történt. Egy-egy részlet csak napok múltán jut az ember eszébe, így ez a kis "kiruccanás" még hetek múlva is beszédtéma lehet a családokban, a zenekari tagok között pedig a próbá­kon minden bizonnyal.

Itt szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik se­gítettek nekünk abban, hogy méltóképpen képviselhes­sük városunkat. A vendéglátóinknak és a velünk sze­replő olasz zenekarnak átadott ajándékokat köszönjük: a Mórahalmi Hegyközség vezetőségének, Kalmár Ist­vánnak, Tóth Istvánnak, Turinform Irodának, Közösségi Háznak, Polgármesteri Hivatalnak.

Masa Andrea

(Mórahalmi Körkép 2000. június)