„Szeresd mindig, s ápold a dalt és a zenét,
Mint szívednek igazi hű szerelmét.
Ne hagyd el, ha öröm és bánat ér Téged,
Mert zenével, s dalolva könnyebb az élet!”
/Ördögh Imre/

Amikor huszonhét évvel ezelőtt leszálltam a buszról Mórahalmon, fogalmam sem volt arról, mi vár itt. Senkit nem ismertem, egy másik kulturális közegből érkeztem, egy másik oktatási rendszert hagytam magam mögött. Egy kicsit „ugrás az ismeretlenbe” érzés volt. Azt viszont pontosan tudtam, hogy mit várnak tőlem. Nagyon rövid időn belül legyen a városnak egy szereplőképes fúvószenekara. Az előzményeket nem ismertem, de tudtam, hogy ez nagyon fontos mindenkinek.
Aztán megismerkedtem azokkal az emberekkel, akik leginkább a szívükön viselték ennek a zenekarnak a sorsát, és egyáltalán a létrejöttét. Balogh Lajos, Ördögh Imre, Bodor Imre. Ők voltak azok, akik fáradhatatlanul jártak az akkori polgármester úr (Katona László) „nyakára”, hogy mégiscsak méltatlan a frissen megkapott városi ranghoz, hogy nincs fúvószenekara! Pedig régen!
Ahogy telt-múlt az idő, világossá vált számomra, hogy itt nemcsak holmi „bezzeg a mi időnkben” dologról van szó, hanem valós fúvószenekari múltat kell feléleszteni.
Tudták Önök, hogy Mórahalmon, hiteles források szerint, kisebb megszakításokkal, de 1942 óta működött/működik fúvószenekar? Akkor még Leventezenekarként jegyezték. A háború viszontagságai után 1945-től újjáalakult, akkor már úttörőzenekarként. Nyilvánvaló, hogy a világégés miatt a férfiaknak az országot kellett újjáépíteni, ezért hosszú hallgatás következett a zenekar életében.
1958 novemberében azonban újra feltámadt a lelkesedés és a régi tagok lassú visszatérésével 1959 januárjától megkezdődtek a rendszeres zenekari próbák. Megszólaltak az öreg, poros hangszerek, és a töretlen lelkesedést látva a Községi Tanács, a Párt úgy döntött, anyagi támogatással is bátorítják a régi/új fúvószenekart.

Az újjáalakult zenekar első nyilvános szereplése 1959. április 4-én volt.
Sajnos, 1968 óta nem nagyon tudunk a zenekar munkájáról. Tény, hogy a fent említett régi tagok emlegetik, hogy Mórahalmon mindig is volt fúvószene, de azt gondolom, hogy a fénykor az 1959-1968 közötti tíz évre tehető.
Eddig.
Mert 1993 őszén néhányan úgy gondolták, hogy Mórahalmon a fúvószenei hagyományok valóban olyan régre nyúlnak vissza, hogy valahogyan fel kell támasztani azt. Az újrakezdések mögött most is lakossági szándéknyilatkozat állt.
A jelenlegi „nagy” zenekar is szülői kezdeményezésre alakult meg, vagy ha úgy tetszik „újjá” 1994-ben. Egy nagyon fontos célt határoztak meg az akkori fúvóstanszakos szülők. A kistelepülésekre jellemző hátrányok leküzdésében segítsük azokat a fiatalokat, akiket fokozottan fenyeget az elkallódás veszélye. A hátrányok leküzdésében az olyan közösségeknek, mint a fúvószenekar, kiemelkedő szerepe lehet.

A ma 25 éves jubileumát ünneplő együttes olyan szintre jutott már, hogy nemcsak a helyi rendezvények meghatározó szereplője, hanem a térség kulturális életének is. Évente számos meghívás érkezik az ország különböző fesztiváljaira, de külföldről is sok felkérést kapunk (Vajdaság, Erdély, Németország, Lengyelország, Olaszország, Horvátország, stb.). Ezeken a fesztiválokon igen jó eredményeket ért el az együttes.
A hazai sikerek közül meg kell említeni a 2002-es IV. Csorvási Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Versenyt, ahol számos különdíj mellé a szakmai zsűri I. díját megkapta a mórahalmi mazsorett csoport és a fúvószenekar. Szintén hazai siker és legjobb példa a megújulásra a 2010 júniusában megtartott Nemzetközi Fúvószenekari Verseny Balatonföldváron, ahol az utánpótlás II. díjat, az ifjúsági zenekar pedig III. díjat kapott a neves zsűritől. 2013-ban az utánpótlás zenekar Nagybecskereken Nemzetközi Fúvószenekari Versenyen II. helyezést, 2018 – ban pedig I. helyezést ért el.

A szakmai elismerésekhez nehéz út vezetett, de megérte. Ezt igazolja, hogy mindkét verseny előtt a nagyzenekar kért minősítést. 2002-ben a magyar Fúvószenei Szövetségtől „Koncert-fúvós” kategóriában és „Show” kategóriában is kiemelt arany minősítést kaptunk.
2009 januárjában nagyobb feladatra vállalkoztunk. A Wasbe Kelet-Európai Fúvószenei Szövetség vezetőségétől kértünk nemzetközi „B” kategóriában értékelést. Itt arany minősítést kaptunk. 2013 - ban minősült az utánpótlás zenekar is, ahol gyermekzenekari kategóriában szintén arany minősítést kapott.

A szereplések és különösen a felkészülések fontos részét jelentik a tagok megtartásának. Azáltal, hogy egy közösségben vannak, tudnak egymásnak segíteni, követik egymás civil életbeli eredményeit, szurkolnak egymás sikeréért.
Ezt a nagy összetartást érzékelik a körülöttünk lévők is. Talán ezért 2016 augusztus 20-án a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke „Vastag István és a Mórahalmi Fúvószenekar részére a Mórahalmi művészeti oktatásért, a fúvószenekari tradíciók ápolásáért végzett kimagasló tevékenységük elismeréseként Csongrád Megye Alkotói kitüntető díjat” adományozta.
A 25 éves munkánk megünneplésére pedig megszerveztük Mórahalom város önkormányzatával, a KOLO szerb kulturális központtal és a Mórahalmi Fúvószenéért Egyesülettel közösen az Első Nemzetközi Fúvószenekari Versenyt.
Mórahalom két fúvószenekara 3 kategóriában indult. Az Utánpótlás zenekar a „Gyermekzenekarok” kategóriában 94 ponttal I. díjat kapott. A Nagy zenekar „ Tradícionális fúvószene” kategóriában 94 ponttal I. díjat, „Népzene” kategóriában pedig 98 ponttal Kiemelt I. díjat kapott.

Ezek a minősítések és versenyeredmények feljogosítják a zenekarokat, hogy nemzetközi fesztiválokon képviseljék szűkebb és tágabb hazánkat egyaránt. Szakmailag tehát igazolt munkánk színvonala.

Az első igazán tartalmas, egész estés önálló koncertünk 1999. január 5-én volt, amikor az addig tanult darabokat előadta a lelkes, közel harmincfős zenekar. Főleg egyszerűbb indulók hangzottak el, de már megszólalt egy-egy komolyzenei átirat is. Sok hiányosság volt persze, mert nem voltak teljes szólamok, vagyis néhány hangszer hiányzott, de mégis elindult valami.
Az Újévi Hangverseny azóta minden év január első napjaiban megrendezésre kerül. Méltó helyszín a 2002-ben átadott „Aranyszöm” rendezvényház, melyben több, mint 300 néző élvezheti kulturált körülmények között az előadást.
A koncert programja mindig valamilyen vezér-téma körül forog. Volt már olyan, ahol a föld egzotikus országaiból válogattunk dallamokat, de nagy sikere volt a csak filmzenés kompozíciónak, vagy a legutóbbi „Retró” témának is.
Az újévi koncert mára már olyan rangos eseménnyé nőtte ki magát, amire büszkék lehetünk mindannyian, hiszen a városi díjátadó ünnepségnek is ez ad keretet. A koncert előtt három héttel már alig van hely, aminek kompenzálása érdekében bevezettük a nyilvános főpróbát – matiné jelleggel – december 31-én. Ide elsősorban azok a kisgyermekes szülők jönnek, akik szeretik a fúvószenét, és szeretnék gyermekeiket is a zene szeretetére nevelni. Ezt kedvelik az idősebbek is, hisz ez kicsit kötetlenebb, mint maga a koncert.
Hosszú éveken keresztül vendégkarmestereket, és vendég előadókat hívtunk, ezzel is szélesítve azt a palettát, amivel nézőinket várjuk. Volt már horvát, lengyel karmester, valamint hazai szólisták mellett dolgoztunk szerb művészekkel is.

S hogy milyen ma zenekarosnak lenni? Erről az egyik trombitásunk a következőket írta:
„Számomra a zenekar egy mentsvár. Az a búvóhely, ahová a szürke hétköznapok elől tudok menekülni. Az a fajta mentsvár, ahová, bármi történjék velem, mindig visszatérhetek, mert tudom, hogy visszavárnak. Mert tudom, hogy attól függetlenül, hogy milyen volt a hetem alakulása, mindig ott lesz nekem a péntek este 6 óra, ahol elfelejthetek mindent és csak a zenére tudok koncentrálni.
A zene az én függőségem, az egyetlen olyan dolog az életemben, ami végig ott lesz nekem, ha szükségem lesz rá.
Zenekarosnak lenni számomra kiváltság. Olyan privilégium, amiért körmöm szakadtáig küzdeni fogok. Ez a kör, ez a csapat, vagy banda, vagy nevezhetjük akárminek, mindig is mosolyt csalt az arcomra, és remélem, az évek múlásával ez az egy dolog nem fog változni. Ez az egy, ami összetart minket – a zenekar, és az a tudat, hogy én zenekaros lehetek, minden egyes verejtéket megér nekem!
És hogy mit várok a zenekartól? Csak egyetlen dolgot kérek! Mégpedig azt, hogy minden maradjon a régiben. A csapat, a hangulat, minden, amit anno kis tökfilkóként megismertem.
Na meg egyszer szeretnék Franciaországban szerepelni. De persze mindegy is. A lényeg, hogy együtt fújjuk!”

Egyszer csak meghallod. Nem, nem őt. A zenét. A zenét, amit hallanod kell. Hallgatnod. Velük együtt. Szótlanul, mégis, többet elmondva minden szónál. Mert ez a dal kézen fog és hozzájuk vezet. Csodálatos pillanatok. Amilyeneket még sosem éltél át. És csak ülsz és mosolyogsz… És nem találod a szavakat. Csak hallgatod a zenét, hallgatod velük együtt…
Ebben a dalban, a dal perceiben, érzésében, szavaiban, hangjaiban most együtt vagytok. Szótlanul. A legszebb ajándékot kapod tőlük. A ZENÉT…